2013. november 1., péntek

Terhesség - a vitaminokon túl


A terhesség nagyon örömteli időszak, csak vigyázni kell, hogy az ember ne aggódjon folyamatosan a babáért. Nekem sajnos nem megy a nem-aggódás, pedig törekszem. 
Mindenesetre rögzítek itt pár dolgot (főleg) a terhesség nem-testi részével kapcsolatban, hátha másoknak is segítenek.
      
- Mikor teszteljünk?  A teherbeesés általunk vélt időpontjától számítva legalább két héttel, vagy az elmaradt menstruáció 4-7. napján reggel érdemes elvégezni a tesztet - utóbbinál feltéve, hogy a ciklus közepén fogant a baba, ami ugye nem evidens... Pl. a menstruáció kezdete előtti 12 órában is tud, amit ugye később mutat ki a teszt, mivel a beágyazódás későbbre esik. (Én vagyok rá az egyik élő példa:).)

- Mikor menjünk el az első vizsgálatra?  Az utolsó menstruációtól számított 6. hétnél előbb ne, később lehet:) (Ha a menstruáció előtt közvetlenül fogant a ded, rászámolhatunk még két hetet.)

- Hogyan is számolják ezt az egészet...?  A "kihordási idő", tehát a baba valós kora mindig két héttel kevesebb, mint a "hivatalos" aktuális heted, mivel azt az utolsó menstruációtól számítják (tehát minimum két héttel a fogantatás előttől). Hogy ez miért jó, nem tudom. (Ha tudod a fogantatás napját, és mondod, valószínű úgysem hiszik el, és tovább számítják a maguk módján... Én ezt tapasztaltam.)

Mit olvassunk?

    Én az első babánál minden héten megnéztem a neten, hogy épp mije fejlődik, mit csinál, meg minden hét kezdetén elolvastuk a Nézd, hogy növök című könyvből, hogy épp mi lesz vele. A másodiknál inkább már csak a könyvre volt időm:) (Campbell, Stuart, Nézd, hogy növök, Bp., Litkey és Társa, 2004.)
     Ami nekem nagyon sokat adott, az Ina May Gaskin Útmutató szüléshez (Bp., Jaffa, 2009.) c. könyve volt, de ezt már a szülésre készülve érdemes olvasni. Nagy magabiztosságot ad a természetes szülést illetően, sokaknak valószínűleg egészen új szemléletet is, hiszen mi inkább azt halljuk, hogy a szülés nagyon fáj, és túl kell esni rajta. Ez a könyv elég összetett képet fest a mai nyugati kórházi-terhesgondozói attitűdről, a rendszer hibáival együtt; különbséget tesz orvosi és bábai modell között: míg előbbi a tudomány "hivatalos" állásfoglalásainak keretei közé terelné a szülést a szülő nővel együtt, utóbbi a női szervezet és lélek képességeit is számításba veszi. Női olvasóként örömteli élmény, hogy innentől nagyszerűnek és abszolút "szülésképesnek" érezhetjük a testünket - pláne, hogy sok szüléstörténetet is mellékel a könyv, melyek mind ezt támasztják alá. 
     Biztos vagyok benne, hogy az én sikeres szülésemben komoly része volt ennek a könyvnek; úgy szültem meg a 4-kilós babát (burokrepesztés, oxitocin, vákuum és társaik nélkül), hogy nem volt az az érzésem, hogy ilyet többé soha (mint sok nőnek), ellenkezőleg: diadalmasnak és erőt adónak éltem meg az egészet, úgy éreztem, hogy a baba is komoly részt vállalt a küzdelemből, és hogy valami misztikusat és szépet éltünk át.
     (A könyv külön erénye, hogy nem ellenséges az orvosi oldallal szemben. Sok szempontból kritikus, de nem fanatikus; a Farmról (USA), ahol a szerző bábaként dolgozik, a közeli kórházba szállítják azokat az anyákat, akiknek a szülése az orvosi technika igénybevétele nélkül továbbvihetetlen; a kórházzal a bábák jó viszonyt ápolnak, és tisztelet övezi őket.)
     Még hasznos könyv ekkor és a gyermekágy alatt is Ingeborg Stadelmann A bába válaszol c. könyve (Bp., Katalizátor, 2003, 2007.), sok gyógynövényes-természetes megoldása van. (Ez a gyermekágyi időszakon át a terhességtől a babakorig-babaápolásig ível.)

     Csak nemrégiben, a második terhességemkor jött szembe a kapcsolatanalízis fogalma; ez egy pszichológiai módszer, mely azt célozza, hogy az anya valós, személyes kapcsolatba kerüljön a magzattal (bőven túl a "szia, baba!" szintjén). A kitalálói-művelői, Raffai Jenő és Hidas György úgy vélik, hogy akár korai traumák (pl. ikertestvér elvesztése) is gyógyíthatók már a méhben, és fel lehet készíteni a babát a megszületésre is a kapcsolatanalízis során. Ezek a babák megszületve kiegyensúlyozottabbak és érdeklődőbbek szoktak lenni a többieknél, az anya-baba viszony kezdettől harmonikusabb, a babák érettebbek. 
      Nyilván jó lenne eljárni ilyen alkalmakra, de én részemről egyelőre az otthoni kísérletezést célzom meg. A módszer alapja egyfajta meditatív állapot, amit az ember alapvetően egyedül is képes elérni, ha megfelelőek a külső körülmények. Könyv a dologról: Hidas György, Raffai Jenő, Vollner Judit, Lelki köldökzsinór: Beszélgetek a kisbabámmal, Bp., Helikon, 2002, 2005, 2008, 2010, 2011, 2013.

      Van egy opus, amit még nem tudtam megszerezni, de már a tartalmi kivonatának olvasása is komoly attitűdváltást idézett elő bennem: Jean Liedloff Az elveszett boldogság nyomában: A kontinuum-elv c. könyve (Piliscsaba, Kétezeregy Kiadó, 2007, 2008, 2010.). A hölgy két és fél évet töltött el Venezuelában a jekána indiánok között, és azt kutatta, mitől boldogabbak, mint mi "nyugatiak". Arra jutott, hogy a kulcs a "gyereknevelésben" van (ahogy mi hívjuk); már a kisbabákkal is egész máshogy foglalkoznak, mint a mi kultúránkban a legtöbb szülő (nincs kiságy, gyerekszoba, "aludj el egyedül", háromóránkénti szopi, stb. stb.). De ez csak a jéghegy csúcsa...
     Ez a könyv már alkalmas felvezető lehet arra, hogy ne csak a terhességgel és a szüléssel, de a megszületett kisbabával is tudjunk mit kezdeni - nekem ez elég nagy hiányosságom volt az első időkben. Miután a pici megszületett, úgy éreztem, összecsapnak a hullámok a fejem fölött: egyszerre kell ellátnom őt és pihennem, plusz bepótolnom a mulasztásaimat "anyaságtanból", és olyan kérdéseken töprengeni, mint például: szabad-e sokat tutujgatni, nem rontom-e el vele? Alhat-e el szopizva, karban? Hol aludjon? Szabad-e sírni hagyni? (Az én családomban erre olyan jótanácsok élnek, mint pl. "Ne rohanj be rögtön, ha sír, ne szokja meg, hogy mindjárt rohansz...", "Nem kell mindjárt felkapkodni, ha sír!" - mostani szememmel nézve az efféle tanácsokat jobb kiszórni a kukába. Most már azt mondom, hogy büntetni kellene a sírni hagyást, és nagy szerencséje lesz a sírni hagyott gyerekeknek, ha valaha is kompenzálják az életükben, hogy cserben hagyta őket az, akire egész mivoltukkal támaszkodtak.) A leghasznosabb tanácsot ekkoriban két barátnőm adta, az egyik saját tapasztalatból: "A babának nem a kiságyban van a helye, hanem a te közvetlen közeledben!", a másik az anyukáján keresztül: "Két hetes? Ölelgesse nyugodtan!" (Elég durva ránézni arra, hogy egy percig is elhittem, hogy árthatok a babának azzal, ha szeretgetem!)

     A babaaltatásban és a babához való hozzáállás kialakításában segít William Sears Éjszakai gondoskodás című könyve is (Bp., Sanoma Media Budapest, 2006, 2013.). Az író nyolcgyerekes orvos, az együttalvás pártolója, sokat ír ezzel összefüggésben a bölcsőhalálról is. (Együttalváskor a baba és az anya lélegzése és alvásritmusa összekapcsolódik, az anya mondhatni "segít lélegezni" a babának.) Az érvelése szerintem logikus, a hozzáállása természetes. Úgy vélem, az anyáknak megnyugtató, ha engedik őket ösztönösen ellátni a babájukat - a mindenféle technikázások szerintem csak megzavarják őket.

A terhesség vége felé érdemes elgondolkozni azon, hogy beszerezzünk-e légzésfigyelőt. Sokan javasolják, mégse vesz mindenki - vannak, akik egyszerűen nem aggódnak, vagy nem akarnak aggódni a babáért. Mi vettünk, mivel én nagyon aggódékony voltam/vagyok... Aukciós oldalon, használtan is lehet jót beszerezni. A Baby Sense II. márkájút javasolja a Madarász utcai Gyermekkórház, mely Bölcsőhalál Prevenciós Program néven összetett felkészítőt is szervez a témában. Én olyat szerettem volna, ami egyben bébiőr is (a Baby Sense ezt nem tudja), ezért Angelcare 301-R-t vettem végül.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése